Szerteszana²

grin agymenései

E-Kárbejelentő App

2019-05-02 09:27 írta grin

eKárbejelentő tapasztalatok

Megosztom veletek a tapasztalataimat ritka „karamboljaim” során tapasztaltakról, azon reményben, hogy hátha valaki okosságokat nyer belőle (amit nem is nagyon értek, hiszen én nem vagyok okos, csak sokat beszélek, na de mindegy, ez most nem téma).

A körülményekről nem sokat érdemes mondani: robogós rosszkor rossz felől előzött, megkapta a hátsó ajtót. Mindenki normális, de nem értünk egyet, senki nem siet, így hívtunk egy rendőrt, és rá várunk.

Előrelátó hősünk még hónapokkal ezelőtt találkozott a MABISZ által preferált mobiltelefonos appal, az e-Kárbejelentővel, és előrelátóan le is volt töltve a telómra. (Most nem szapulom azokat, akik Apple termékekre költik azt a pénzt, amit el is ihatának amellett, hogy lenne egy normális Androidos telójuk, de itt a link nekik is. :-)) Mivel a törzselvtársra úgyis várni kell, a embernek van ideje bepötyögni azt a valóban rengeteg adatot, amit a program kér.

Az első tanulság máris ez: egy csomó adatot érdemes otthon előre bepötyögni, mivel azt később egy kattintásra elő lehet hívni! Különösen, mivel olyan adatokat is kér, hogyaszongya „biztosítási szerződés száma, kötésének ideje”, vagy „alvázszám” (ezt mindenki imádja bepötyögni), mindenképp javasolt ezt egyszer, otthon, nyugodt körülmények között megélni.

A program amúgy egészen jól meg van írva, de stabil internet kapcsolat kell neki. (Elkezdtem írni, hogy „valószínűleg”, de aztán előkaptam, kikapcsoltam a netet, elindítottam és azonnal közölte, hogy NO NET NO CRY, szóval internet nélkül felejtsd el, ami szerintem egy alapvetően béna megoldás, hiszen később is be lehetne küldeni.) Különösen érdekes, hogy amennyiben a karambol mindkét résztvevőjénél van ilyen app, akkor mindenki kitölti a saját részét a saját telóján és a rendszer összegyurmázza a végén; az egyik ember elkezdi, és a másik a kapott kóddal csatlakozik a bejelentéshez. Ez nekünk azonnal ment.

Amint megvan mindkettőnknek a kapcsolat, a program szépen végigvezet a kitöltésen: baleset adatok, gépjármű és szerződés adatok, a vezető adatai, a karambol körülményei, a szituáció és vázlat, a felelősségi nyilatkozat. Emellett lehet hozzá fényképeket is csatolni (segít, hogy mi legyen a képen). Ha volt rendőri intézkedés, annak az adatait is bekéri. A végén ha a „B” résztvevő befejezte a bevitelt, akkor az „A” jelű le tudja zárni, és akár azonnal beküldeni (vagy mindkettő beküldi, ezt nem tudom, de mindkét telefonon megmarad az összes adat). A kék-sárgát innentől bármikor le lehet tölteni PDF-ben és akár nyomtatni.

Amúgy a rendőrök kint voltak 10 percen belül, gyorsak és segítőkészek voltak amit ezúton is szeretnék a XI. kerületi őrsnek megköszönni. Azt mondták hogy én vagyok a white-hat, a robogós a black-hat, megírták, elmentek. Ezt beleírtuk még az applikációba.

Beküldés után engem még aznap felhívott a másik fél biztosítója, hogy egyeztessünk kárszakértőt, aki amúgy szintén pár napoon belül kijött. Itt kicsit naív voltam, mert azt hittem, hogy amikor ő azt mondja, hogy „itt most megcsinál mindent, akkor csak annyi, hogy bemegyek a servízbe, adok nekik egy megbízást hogy ügyintézzenek, és nekem csak annyi a dolgom hogy begurulok a nemjó és kigurulok a jó autóval” (nem, nem akartam egyedi megegyezést, amikor ők adnak feleannyi pénzt és megoldhatom negyedannyiért, ha tudom), de erről készőbb. Mindenesetre ő is gyors volt, megírta a kárfelvételi jegyzőkönyvet, hogy azzal mehetek a sörvízbe.

Arcpálma

Itt pottyant egy kis kaki a csokitortába, amikor a servíz szépen felvette az adatokat, eljöttem, ráadásul pont Autorizált Adottbiztosító Partnerek, így Minden A Lehető Leggyorsabban Fog Zajolni™, majd másnap emailtek hogy hát kellene a baleseti bejelentő. What the kutyafasza? Hát mindent megkaptak elektronikusan, meg hát a kárfelmérés vajjon mi alapján ment mégis, de jó, PDF export, PDF elküld, happy. Na ma kapom megint email vala, hogyaszongya ez nem a Kárbejelentő™ hanem a Baleseti Bejelentő™ és nekik töltsek ki a BiztosítóWeblapjánIsLetölthető™ 2 oldalas PDF-et, amiben minden benne van, ami az elektronikus formban volt.

Egyelőre itt tartunk, várom a biztosító telefonját, hogy megkérdezzem, hogy mi a szomorú kínai pandafaszért kellene megint ugyanazokat az adatokat megadnom egy papírra írva. Alig vagyok kíváncsi.

Frissítés: a TetszőlegesBiztosító felhívott, hogy a „tökéletes” megoldás az, ha a PDF-et letöltöm, kinyomtatom papírra, kézzel kitöltöm (ugyanazokkal az adatokkal, ami megvan nekik elektronikusan), bescannelem, elküldöm emailben, miután ők azt kézzel begépelik. Nem szeretném ezt jelzőkkel illetni azon túl, hogy valóban, ez Tök Életes™ megoldás, a 19. század csúcstechnológiája.

De összességében a rendszer szerintem működik, érdekes látni, hogy az internet nem csak elpusztítja a világot, hanem, sőt, vagy is. Addig is vezessetek óvatosan, ami nem segít, mert úgyis valaki más nem fog. ;-)

E-Kárbejelentő App

Szerteszana²

grin agymenései