Szerteszana²

grin agymenései
Archívum Április 2017

Ellenséged ellensége

2017-04-18 22:40 írta grin

Amiről most szeretnéd neked beszélni, az nagyon nehéz dolog, előre szólok.

Nagyon nehéz, mert évek óta ezt tanítják neked, mindenütt, a médiában, az utcán, a boltokban, … Arról van szó, hogy aki mást gondol, mint te (és főként a politikában) az az ellenséged.

Nem igaz, hogy ez mindig így volt, ezt ne hidd el nekik. Mindig volt ellentét az emberek között, de azt Orbán Viktor találta ki, vezette be, tette nemzeti alapelvvé, hogy aki a „másik párt” híve, az nem csak mást gondol, hanem az ellenség, az nem magyar, azt gyűlölni kell, azt örökre senkiként kell kezelni. Ezzel a fantasztikus módszerrel akarta megnyerni a választást, már nem is emlékszem, talán még 98-ban, talán csak 2005-ben: utáljuk annyira a másikat hogy elképzelhetetlen legyen az, hogy rájuk szavazzunk. Tátongjon hatalmas szakadék az egyik és másik párt hívei között, szakadjon az ország kétfelé. Kerüljön minden egyes ember egy jól látható, jól elválasztott dobozba, hogy egyértelműen tudjon szavazni amarra, de leginkább emerre.

Ekkor tanulták meg az emberek, hogy a másként gondolkodókat zsigerileg gyűlölni kell. Hogy a szomszéd, aki a „másikra” szavaz az nem másképp gondolkodik, hanem az nem ember, hanem egy féreg, akit el kell taposni; emberek nem álltak szóba a szomszéddal, a rokonnal, a régi baráttal, csak mert az mást gondolt, mint ők. Emberek erőszakoskodtak egymással szóban és tettben, csak mert a mást gondoló „ellenség” lett.

Mint sok mindent mást, ezt is túltolták. Az ország mára tele van gyűlölködő, acsarkodó, egymást minősíthetetlen szavakkal és minősíthetetlen tettekkel kezelő emberekkel. Jobbosokkal akik gyűlölik a balosokat, radikálisokkal akik gyűlölik a liberálisokat, sőt, az egyik balos gyűlöli a másik fajta balost és a jobbos szintén. Mindenki mindenkit gyűlöl, egymással harcolnak, képtelenek bármiben is megegyezni, mert a kompromisszumot lehetetlenné teszi az, hogy a másik felet nem tartják magukhoz méltónak: egy eltűrendő ellenségnek, féregnek gondolják, miközben akár egymás kezét rázzák is egy rendezvényen mosolyogva, közben egymás halálát kívánva magukban.

Igen, mindezt Orbán Viktornak köszönhetjük. A Nagy Kétharmados Hősnek. Nem hiszem, hogy sok köze van ehhez a mezei Fidesz tagoknak, vagy általában a többi szélsőjobboldali szereplőnek, maximum pár közeli párt- és üzlettársának. Egyszemélyes nemzetrombolás.

Aki tanult történelmet persze emlékszik a régi latin mondásra: „divide et impera”, vagyis „oszdd meg és uralkodj [rajtuk]”, és láthatjuk is élőben: a sok „ellenzéki” nem tud összefogni és megegyezni, mert gyűlölik a többieket, akik mást gondolnak; nem bírnak összefogni, olyan mély ez a pavlovi reflex, hogy „másképp gondolkodik - utálom!”.

Az egész nálam Ürge-Vorsatz Diánával borult ki. Aki nem hallotta: a CEU tönkretételére hozott törvény ébresztette rá a világ életében Fidesz szavazó kutatót arra, hogy megvezették, átverték, kihasználták és utána – mint egy félig kiszívott kakaós zacskót – kihajították az árokba.

Rengeteg ember, aki vagy soha nem volt megtévesztett Fidesz szavazó, vagy volt annyi esze és ideje, hogy megértse, hogy átverik; szóval azok, akik manapság a pártállami kommunikáció szerint „nem magyarok”, „soros bérencek”, „migránssimogatók”, „brüsszel kémei”, „simicska szolgák”, „ballibsik” (meg ki tudja még, mi van a gyűlölet-zsákban, ahonnan ezeket előrántják), vagyis akik nem támogatják a jelen kormány által végzett elmeháborodott országrombolást és totális lerablást… szóval ezek az emberek régóta azon dolgoznak, hogy legyen végre egy tisztességes, nem elcsalt választás (vagyis először is legyen új, tisztességes, arányos választási törvény, ami nem a pártállamnak kedvez), amihez ellenzéki egység szükséges.

Azt gondolnám, hogy ezek az emberek mindenkinek örülnek, aki ráébred, hogy a mostani stadionrezsim tönkreteszi az országot, és jön segíteni visszaszerezni azt, ami az embereké. Hogy tárt karokkal fogadják akár azokat, akik maguktól nem jöttek rá, csak amikor már a saját bőrükön érezték azt.

„Jobb későn, mint soha!” – mondhatnánk. „Jó sokáig tartott, de tökéletlenek vagyunk, van mit csinálni, gyere!” – tehetnénk hozzá.

De nem. Belénk van nevelve, meg vagyunk tanítva, hogy a fidesz szavazó az nem ember, hanem ellenség. Egy senki. Kevesebb a senkinél. A maffia kiszolgálója, sőt, tagja, haszonélvezője. Egy ilyen ne segítsen nekünk! Egy ilyen ne vegyen részt az ország megmentésében! Egy ilyenre nincs szükségünk!

Embertömegek háborodnak fel, hogy valaki miért nem jött rá időben. Előbb. Lehetőleg előbb, mint ők. És egy ilyen hogy képzeli, hogy most jön, és… segít…?

Senki nem gondol bele, milyen nehéz valakinek, aki amióta csak ez az országrontó, magyarságmegosztó, kétszínű rablóbanda uralkodik az országban mindig is azt gondolta, hogy a Párt az ország javát akarja, és elhitte mindazt, amit hazudtak neki, a Zemberekértet meg a Jobbanteljsítet, az elcsalt statisztikákat és a kozmetikázott könyvelést, a szükségescsalást a törvényhozásban és minden mást, ami a túlsokadik orbánkormány sajátja… egy ilyen embernek felismerni, hogy éveken át hagyta magát átverni? És ezt nyilvánosan beismerni, és nézőpontot váltani?

És hogy annak ellenére, hogy éveken át bégetett a birkacsordában még azért ő is ember? És hogy ha segíteni tud abban, hogy demokratikusan tudjuk legyőzni a bűnözők kicsi, de multimilliárdos csapatát, akkor rá is borzalmasan szükségünk van?

Sőt, rá igazán nagy szükségünk lenne? Aki belátja, hogy átverték, és ezt el is meri mondani? Aki példát mer mutatni a többieknek, akik még hisznek a populista propagandának? Akit a többiek talán követni mernek, és ellent mernek mondani a párt által beléjük vert hitnek?

Nagyon nehéz. Nagyon nehéz feladni az évtizedes gyűlölködést.

Nehéz emlékezni, milyen volt, mielőtt orbánék megosztottak minket. Mielőtt belénk verték, hogy a véleménytől, hitétől ellenség lesz az ember. Nem lesz az. A vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van. (És mint azt, ezt sem kell mindenkinek az orra alá tolni, de ha ezt teszi valaki, az nem ellenség, csak valaki aki szimpatikus vagy unszimpatikus, de amúgy együtt lehet vele dolgozni.) Az embert a tettei alapján praktikus megítélni, nem a véleménye miatt; ha jót cselekszik de hülyeséget gondol még mindig értelmesebb, mint fordítva, nem? De.

Ez nem csak nehéz, de hosszú folyamat. Megtanulni nem gyűlölni. Megtanulni, hogy az ellenséged ellensége ha nem is barátod, de szövetségesed lehet. És egyetlen ellenség van: aki megpróbál minden hatalmat megszerezni és megtartani; aki megpróbálja az ország vagyonát ellopni és azzal saját és társai vagyonát hizlalni; aki megpróbálja az ország gazdasági, társadalmi, oktatási, egészségügyi, de amúgy minden más rendszerét is tönkretenni, aki a ma előnyeiért feléli a jövőt, az ország jövőjét. Nem csak Orbán, hanem az összes őt kiszolgáló, korrupt, hatalommal visszaélő kormánytag, és az őket támogató „üzleti”, „rokoni” és bűnözői körök.

De őket sem gyűlölni kell, most még talán nem. De el kell őket kergetni a hatalomból, el kell tőlük venni mindazt a szinte elképzelhetetlen mennyiségű közpénzt, amit elloptak az emberektől. És ez csak akkor működik, ha mindenki részt vesz.

Azok, akik sosem hittek nekik; azok, akik már régóta rájöttek, hogy becsapják őket; de azok is, akik csak akkor vették magukat észre, amikor már az ő gyomrukon csattant a Párt ökle. Fogadjuk el, hogy hiszékenyek voltak, és hibáztak. És fogadjuk el, hogy rájöttek, és most segíteni akarnak.

Mindenkire szükség lesz.

(És az sem baj, ha bekerülnek a majdani normálisan működő parlamentbe – ha majd megint lesz egyszer – ellenzékként, és képviselik a néhai Fidesz amúgy hasznos polgári elveit. A régi kommunisták is tehetnek hozzá az országhoz, miért ne tehetnének ezek az új kommunisták? Már persze azok, akik épp szabadlábon lesznek akkor, és épp nem ismeretlen országba távoztak a nemzetközi körözés elől. A Fidesz-tagok jelentős része csekély gondolati rehabilitáció után integrálható a becsületes emberek közösségébe.)

Tanuld meg, hogy kell nem gyűlölni. Ez az első lépés. Enélkül ők fognak győzni.

Archívum Április 2017

Szerteszana²

grin agymenései