Röviden írok ide is, mert a kérdés
igazából egy fa**bookon körbepostolt kép alapján indult el, és arra
írtam egy választ, de mivel azt nem látja senki... hát itt van
nyilvánosba'.
Az egész Tökéletlen
néptelen Nyugati Pújáról készült képpel indult, amit
boldog-boldogtalan körbenyomott a neten álmélkodva.
Erről azt írtam, az ikszedik példány után:
Többen megosztották ezt a gyönyörűen
mágikus képet, és mivel nem akarom többször leírni,
repostolom.
Hogyan lehet ilyet csinálni?
Többféleképp. Ez a kép, amennyire látom, 10 darab hosszú expozíciós
képből készült, kézi masszírozással. Ez egy fáradságos
dolog.
A fotós megoldás az ND filter
amikor extrém hosszú expozíciót csinálhatsz úgy, hogy nem ég ki a
szenzor szeme.
Az általam ismert megoldás pedig egy aránylag egyszerű, automatikus
megoldás: készít az ember SOK képet ugyanarról a helyszínről úgy,
hogy a fényviszonyok nagyrészt állandóak legyenek (ha nem, akkor
kicsit válogatni kell), illetve hogy minden mozgó (tranziens)
objektum legalább 2-3 képen ne legyen ugyanott. 20-30 normál expozíciós kép
elég lehet, de nagy tömegnél akár több száz kép is kellhet (pl. a
Taj Mahalról így lehetett készíteni, neten láttam de most nem
találom), hogy legalább 2-3 képen látszódon a megtartani kívánt
rész.
Ezután jön a mágia. GIMP alatt a plugin neve Astronomy/Merge Layers, ami
megpróbálja a kézi masszírozást automatizálni. A végeredmény
mágikus (főként ha sikerül a megfelelő paramétereket eltalálni): a
képen megmaradnak a statikus részek, és eltűnnek a tranziensek
(népszerű nevén az emberek és turisták).
[Van hasonló plugin fotosopp alá is, de az azoknak akik nem tudnak
mit kezdeni a pénzükkel. ;)]
De hogy megmutassam (magamnak is), gyorsan csináltam
egy tesztet.
Megkértem gyermekeimet, hogy – ellentétben nyugodt, jól
nevelt, csendes természetüktől – legyenek szívesek ordítva
rohangálni a kertben, öszevissza. Miközben ezzel voltak elfoglalva,
készítettem 8 teljesen közönséges képet (normál 1/250 expozíció meg
a hozzá tartozó mosolygós blende), mindegyiken legalább egy kis
szörnyegyerekkel.
Ezután fogtam a
GIMP-et (ami
értelemszerűen a legmegfelelőbb
open source eszköz a célra, aki meg ezt sem érti annak azt
mondom hogy
ingyenes),
betöltöttem a képeket, majd a fent hivatkozott
Merge Layers
plugint elindítottam úgy, hogy semmiféle beállításhoz nem nyúltam.
Az eredmény elkészítése majdnem 25 másodperc volt (16 mpx
képekkel).
A végeredményen pedig látható, illetve nem látható egy darab
gyermek sem. Munkaigénye közelít a zéróhoz.
Persze azért van benne kis füllentés.
Az ilyen képekhez, főleg ha nagy a tömeg, sok kép kell, ami idő, és
eközben lehet, hogy változnak a fényviszonyok. Ha felhős az ég,
akkor az árnyékok mozognak, és a nap is megy 30-60 percen túl. Ezt
kompenzálni kell, akár képenként.
A másik gond, hogy a gép nem mozdulhat el, semennyit sem. Ha egy
picit is elmozdul (mint ez amit csináltam, ami szimplán egy
asztalra volt letéve és kézzel nyomogatva exponáltam) akkor egyes
részek homályosak lesznek vagy pixelesednek (ez a pontos
szűrőfajtától függ, amit a Merge használ). Ez is nehéz eset, pláne
ha valaki akár több órán át exponálgat, mert pl. a parkoló autók
nem akarnak odébb menni.
A harmadik gond nyilván az, ami nem akar elmenni az istennek se',
pl. hetek óta ott parkoló autó, koldus, döglött egér stb. Ezeket
bizony „gimpelni” kell (na jó, fotosoppolni, mert ez már köznév),
vagyis kézzel retusálni, hogy a kép szép legyen. Ez már tényleg
attól függ, hogy milyen magasra szeretné valaki helyezni a lécet.
És zárszóként: ez a filterezés egyszerű, látványos. De az
igazán szép képek készítéséhez tövábbra is művészi
véna, éles
szem, fotótudás és több millió forintos felszerelés szükséges.
:-)
(Volt még egy megjegyzés a drága ND filterek helyett:
lyukkamera. Igen. Az egésznek a lényege az extrém hosszú
expozíció anélkül, hogy a végeredmény egy fehér [vagy negatívban
fekete] kép lenne.)
Meghúztam egy hónapja a vállam, azóta fáj.
Bálint (4.5) a napokban kicsit náthás, folyik az orra, nem tud
éjjel rendesen aludni.
Bálint éjjel háromkor felébred (nem kap az orrán levegőt, köhög),
felbotorkál félálomban.
– Apa... folyik az orrom.
Kifújom. Felveszem, hogy visszavigyem. Ahogy emelem rám néz, picit
hátrahajlik és suttogva megkérdezi:
– Apa, melyik vállad fáj?
Mutatom a jobbat.
– Jó. – motyogja, ráhajtja a fejét a bal vállamra és elszunnyad.
