Megyek a buszon, első ülésben olvasgatok. Ajtó nyílik. Néni az ajtó
előtt, valahol 80 és 200 év között, motyog. Semmi. Hangerőt
felcsavarja, és mondja a sofőrnek.
– Segítsen már a mamának mert nem bírja. Jöjjön már ki,
segítsen a mamának. Én is BKV-s voltam. Nem bírom beemelni.
(Amúgy alacsonypadlós busz, egy szintben a járdával, de ez
mellékszál.) Jöjjön már és segítsen.
A sofőr értelmezhetetlen arckifejezéssel mocorog, én meg idegileg
nem bírom a feszültséget, odamegyek, mamát behessegetem a
tömegközlekedésbe és a húzós-kerekes kocsiját megpróbálom beemelni.
Majdnem ott halok meg.
Kb. 650 kiló, mama mondja is hogy „szívem óvatosan nehogy
eltörjön”; jogos a félelem, kedves asszonyom, mert majdnem
tőből kitépte a kezem, de beemelem, „szívesen” a hálálkodásra,
hepaj end, gondolom én, megyek vissza a könyvembe.
Gondolom én.
Amiért ezt írom, az pedig így zajlott.
– Maga egy nagyon rendes ember, hogy segít a mamának. Maga
biztosan Fideszes.
Olyan szinten döbbent arccal nézek fel, hogy recseg a
tér-idő–kontinuum, de a mama egy másik létsíkon él.
– Ugye, Fideszes, maga nagyon rendes fiú?
– Nem vagyok Fideszes. – mondtam a lehető legnyugodtabb hangon amit
egy ilyen logikai tépedményre válaszolni lehet. Ezután jött a nap
kérdése.
– Hát akkor milyen vagy te, fiam?
Milyen vagyok?! Milyen vagyok?!?
Két lábú, te szerencsétlen. Két szemű. Két kezű. Magas, vékony vagy
barna hajú. Kabátos vagy sapka nélküli. Csúnya vagy borostás.
Esetleg becsületes vagy ideges, szétszórt vagy épp eszement.
Koncentrál, koncentrál, idős hölgy, egyszerűen fogalmazni.
– Jó ember vagyok.
– Igen lelkem, de milyen vagy akkor? Fideszes, ugye? –
kérdezi, és néz rám, mint egy vagyonosodási vizsgálati osztályon
dolgozó apeh közalkalmazott.
– Mondtam már: nem Fideszes, hanem jó ember. Jó. Jó? – és innentől
kezdve bontottam a vonalat.
Ez az, Viktor, amit évekkel ezelőtt mondtam neked, hogy haragszom
rád, mert ezt tetted az emberekkel (vagy mostanában már csak a
Zemberekkel, akik a politikai oldalakban gondolkozó, végletekig
egyszerűsített lények, akik gondolkodásra alkalmatlanok). Az
emberek embertársaikra nem mint emberekre néznek, hanem politikai
elvtársakra vagy ellenségekre. Ha olyan vagy mint ők, akkor jó
ember vagy; ha nem olyan vagy mint ők, akkor gonosz ember vagy. A
pozitív tulajdonságok a mi pártunk híveihez társulnak, a
negatívak az ellentétes párthoz vagy pártokhoz.
Természetesen ez nem azt jelenti, kedves Viktorunk, hogy a Fidesz
hívők így gondolkodnak, a többiek meg másként; ha ez lenne, akkor
annyira nem lennék ideges tőle, hiszen csak a népesség 20-30%-át
érintené. De ez a behülyítés, amit '98-ban csináltál ez minden
oldalra beállt, és a „nagy pártok” hívei” mind így gondolkodnak:
elvtársakban és ellenségekben, vagyis jó emberekben és rossz
emberekben.
Sátán tudja, hogy mamának mi kattant be, hogy épp Fideszes a
jó ember, de gondolom tőlük kapott először ingyen sört vagy
szendvicset, vagy talán igéreteket arra, hogy örökké fog élni és
kolbászból lesz a kerítése, vagy talán ellenkezőleg, ki tudja. Nem
is számít, mert ez tényleg csak fej-vagy-írás kérdése, hogy melyik
oldalra tagozódik be, mert tagozódnia kell.
És ha jó ember, akkor elvtárs.
És talán most összetörtem a lelkét.
De még mindig úgy gondolom, hogy jó ember vagyok, hogy nem mondtam
neki, hogy „tudja, kedves hölgyem, én MSZMP tag vagyok, hithű
kumunista, és ávós voltam 56-ban”, mert akkor talán ott helyben
fekete lyukká változik és a világ belezuhan a nagy politikai
szingularitásba.
Biztosan nem én vagyok az első, és feltételezem az utolsó sem aki
ráébred, hogy tulajdonképpen a hit és a vallás egy egyszerű
jelenség: az ok és az okozat felcserélése.
Valószínűleg a gondolkodó lények sajátja ez a logikai hiba, de az
is lehet, hogy csak az emberiség ilyen ütődött, mindenesetre
rendszeresen és a korokon átívelő módon alkalmazzuk ezt a csavart.
– Esik az eső, ezért nedves a terasz. – mondatja a logika.
– Vajon mit sugall nekem a nedves terasszal Isten, aki ide
parancsolta az esőt? – kérdezi a hívő.
De nem kell a vallást kipécézni.
– Nekimentem egy fának ezért összetört az autóm. – mondhatja a
logika.
– A sors nekivezetett egy fának hogy összetört autómmal
sugalljon nekem valamit. – mondja a (nem vallásos, mondjuk a
sorsban vagy végzetben) hívő.
Nyilván senki nem fogja tudni bebizonyítani, hogy az okozat okozta
az okot, hogy szépen fejezzem ki magam; hogy az eső nem azért esik
hogy nedves legyen a fű, hogy a fa nem azért dől ki hogy leomoljon
a ház. De ettől függetlenül még lehet, hogy az ilyen „összefüggések
megvilágosodását” nem Isten szelleme okozza, hanem csupán egy apró
logikai baki.
Azt mondja a hang a rádióba, hogy a Párt úgy gondolja ismét,
hogy további termékcsoportokat vet emelt szintű adó alá. A gyümölcs
ízű lekvárjellegű termékeket, melyekben alig van gyümölcs szeretné
megadóztatni, mert, idézem: ki akarja szorítani a piacról az
egészségtelen termékeket.
Megadóztatják a kávét, az alkoholt, a dohányt, mert
egészségtelenek…
Egy pillanatra lazítok, és máris látom a jövőt…
Legelőször is bevezetik a tévéadót, mert a tévénézés egészségtelen.
Természetesen minden filmnézés egészségtelen, ezért lesz DVD-adó,
mozijegyadó és persze megadóztatják a számítógépbirtoklást, mert
azon is lehet filmet nézni. Egészségtelen ételekből sok van,
mindjárt lehet adóztatni a csokit és a süteményeket, a zsíros
húsokat (sőt, a húsokat egyáltalán), meg a permetezett gyümölcsöket
is, mert az tényleg nem egészséges. Extra adót kap a csapvíz, mert
a klór marhára egészségtelen, de nyilván extra adó kell az
ásványvízre (a benne levő ásványi anyagok jelentős részét a
szervezet nem tudja hasznosítani), és persze az üdítőkre. Igazából
a 100%-os gyümölcslevek sem egészségesek, erre is kell plusz adó.
És az adalékok! Adalékok egészségtelenek, arra szuper-extra adó fog
kerülni, mindenre, amiben van, legyen az sajt, felvágott, vaj vagy
épp kenyér. Egyáltalán, elég sokat eszünk, ezért bevezetik az
ételadót, ami minden ennivalóra rárakódik, hogy visszaszorítsák az
elhízást.
De ne ragadjunk le az ételeknél! A séta nagyon egészséges, így
átalányadót fizet mindenki a tunyaságért, amit év végén lehet
visszaigényelni a lesétált kilométerek elszámolása alapján. Szintén
átalányadózó lesz a kirándulás: visszaigényelni az
erdeiséta-jeggyel illetve hegymászás-jeggyel lehet majd.
A nőknek sajnos kellemetlen lesz a kozmetikai adó, mivel ezen
termékek alkalmazása egészségtelen a bőrnek és a szervezetnek: ezt
egy különösen magas adófajtával kell korrigálni.
A stressz öl, tudjuk, ezért idegességi adót fognak bevezetni, amit
a környezetünktől kapott „békésségi” igazolásokkal lehet majd
csökkenteni, de sajnos extra adózás alá esik az, ha a
környezetünket idegesítjük (mely független a szintén erre a
tevékenységre kivetett környezetterhelési díjtól), melyet külön
NAV/APEH/ÁVO/VPOP ellenőrök fognak ellenőrizni.
A rendszeres nemi élet fontos a demográfia szempontjából, ezért
adóztatni fogják mindazokat, akik az állami szeretkezéskvótát nem
teljesítik, azonban – mivel társadalmi hasznossága csekély – külön
extra-extra-adó alá esik majd a párkapcsolaton kívüli szex és
természetesen lesz prostitúciós különadó is (ez alól a kormánypárti
képviselők és az édesanyjuk felmentést kap).
Természetesen nem említhetem az összes adófajtát, melyet a Párt be
fog vezetni, hiszen az élet minden területén szükséges az, hogy a
polgárokat adókkal vezessék a Helyes Útra! Nem említettem a
biztonságiöv-adót, a piroson-átmenés-adót, a megbeszélésről-elkésés
adót, a kontármunkát-végzek-adót, a nem-alszom-ki-magam adót és a
lista szinte végtelen! Mint a lehetőségink is!
Hiszen amikor Pártunk és Kormányunk mindennek a végére ér, akkor
nem csak az ország gazdasági helyzetén sikerül javítani (nem
beszélve a kormánytagok, barátaik és üzletfeleik életminőségéről,
mely igen fontos ahhoz, hogy a vezetők boldogan és kötöttségek
nélkül legyenek képesek csupán az általuk szolgált polgárok
jólétével foglalkozni), de minden egyes polgár életét helyesen,
egészségesen és boldogan fogja tölteni!
Mert természetesen aki nem lesz boldog, az jövedelmének 300%-ig
terjedő adót fizethet minden egyes boldogtalan perce után.
És hallgassanak el azon ostobák, akik azt gondolják, hogy a
megoldás az lehetett volna, hogy a lekvárnak nem nevezhető
termékekre kötelezzük a forgalmazót, hogy ne írhassa rá, hogy
„lekvár”, hanem hogy „lekvárízű termék”, és a fogyasztó tudatosan
eldönthesse, hogy olcsó szart akar-e venni, mert például nem telik
többre a sok „nem-megszorítástól” vagy pedig kifizeti a nagyobb
összeget az igazi lekvárért, ha ezt megteheti.
Bréking nyúz: bevezetik a baleseti adót a biztosításokra! Ez
olyan, mint Moldova történetében az öreg paraszt a repülőn: „Khm,
hát erre azért nem gondoltam volna.”
Törökbálinton szeretünk lakni, és ennek több oka is van. Igazából
apróságok, több apróság, de az ittlétünk alatt kialakítanak egy
képet arról, hogy egy hely „jó” vagy „nem jó”; Budapest például
nekem „nem jó”.
Igen, részben a kontraszt jó benne Budapesttel. Nyugi van. Nincs az
utcán minden időpillanatban egymillió ember, nem rohannak és
taposnak el, nem száguldanak rajtam keresztül, nem ordítanak és
káromkodnak és verik magukat a földhöz. A biciklit nem 5 hanem 15
perc múlva lopják csak el, és betörni sem 30 hanem 90 percenként
szoktak. Nyilván ez adódik a kisebb populációméretből is. És persze
sok embert ismerünk helyben (néhányat azért, hogy elkerüljük), a
szomszédokkal beszélünk (kertvárosi rész az egész település).
És persze sok a fa, a zöld. Itt a szomszédban pár hegy, erdő,
kellemes látni is, meg sétálni is benne.
Infrastrukturálisan is jó: van három autópályánk (M0-1-7),
mindenfelé kis utak, még talán biciklivel sem halálos eljutni
akárhova is. Helyben van kereskedelem, és persze a
hálypörmarketkből is minden van a környéken, barkácstól az
élelmiszerig.
A hely nagyközség volt, annak minden jellemőjével, például ami
nekem nagyon tetszett annak idején, hogy a zöldhulladékot elvitték
szó nélkül: ágakat úgy, mint a vágott füvet, de van ingyenes
hulladékudvar is.
De ez csak a háttér. Új szelek fújtatnak a rendszer hátsó
fertályából.
Az egész - számomra - ot kezdődött, hogy várossá váltunk. Volt
népszavazás. No, azt azért szögezzük le, hogy nem a nép tehet róla,
mivel az eredmény az volt, hogy ne legyünk város. De amikor
ez kiderült, akkor az Önkormányzat másképp döntött, a nép végülis
nem érti, mi a jó neki.
Idéntől nem viszik el a zöldhulladékot. Erről már bosszankodtam
máshol egy sort: a kertváros lényege a zöld, a zöld pedig gondozást
igényel, a gondozás pedig zöldhulladékot termel, legyen az lenyírt
fű vagy vágott bokor. Hogy ezzel azt akarják sugallni, hogy betont
a zöld helyett, azt most ne feszegessük. Állítólag a most ingyenes
hulladékudvar sem fogja átvenni, vagy át sem veszi, nem tudom.
Azonban ez még „semmi”. Volt egy beszélgetésem az Önkormányzattal,
ami után kifejezetten rosszul éreztem magam. A beszélgetés más
témából indult, de szóba került a behajtási engedélyek fizetőssé
tétele („minden nagyvros már ezt a módszert követi, nem lóghattunk
ki”), amitől az eljárás hirtelen tízszer annyi ideig tart, vagy
leginkább teljesen lehetetlenné válik (építkezőként tudom, hogy a
legtöbb nagy szállító nem hogy egy héttel előre, de még aznap sem
tudja, mi lesz a jármű rendszáma), szóba került a pénzes
zöldhulladék, szóba került a füstadó bevezetése jövőre (telek- és
építményadó), és ennek kapcsán szóba került a település jövőképe.
Az Önkormányzatnak van jövőképe.
A település gazdasági gondokkal küzd, az üzemeltetése problémás. A
lakosság által eddig igénybe vett, az önkormá