Szerteszana²

grin agymenései

„Szintén zenész…”

2011-10-21 10:42:31 írta grin
Már évek óta piszkál, hogy honnan is származik valójában ez a mondás, szállóige; az internet utólérhetetlen a találgatásokban, a teljes magabiztossággal bemondott sületlenségekben, a garantáltan alaptalan tudományos magyarázatokban.
Azt gondoltam, hogy viccről lehetett szó, ezek szoktak ilyen nyelvi eredménnyel zárulni, főleg, ha jók, most azonban találkoztam azzal a megoldással, ami az én megítélésem szerint a lhető legközelebb állhat a valósághoz.

Nem fokozom tovább a nem létező izgalmat. A szállóige forrása vélhetően Szőke Szakáll (Gerő Jenő) 1922-es „Vonósnégyes” című bohózata, melyben a főszerepet Salamon Béla játszotta, és melyben többször is elhangzik az idézett mondat.

A bohózat története nem túl bonyolult: Salgó, az idős selyembolti segéd részt akar venni a tulajdonos partyján és ezért meghívatja magát mint hegedűst úgy, hogy nem tud rajta játszani. A tulajdonos a partyra vonósnégyest tervez, de mivel zsugori, ezért a többi zenészt is ingyenesen akarja, így a boltjainak alkalmazottait hívja meg, akik tudnak vonósokon játszani. Ternészetesen hogy sorra érkeznek a zenészek derül ki, hogy egyikük sem ért semmit a zenéhez, és Salgó csak a fejét fogja, amikor sorban kiderül mindegyikről az igazság: „Ááá, szintén zenész!”

„Szintén zenész…”

Szerteszana²

grin agymenései