Ready Player One
Nem tudom, hogy ismered-e az érzést, amikor egy film olyan dolgokat mutat, ami veled kapcsolatos, amikor olyan rejtett kis részleteket tartalmaz, amit csak az olyanok értenek mint te, akiknek az életében szerepelt valami, ismernek valamit, voltak valahol.
Azt gondolom, hogy mindenki szereti az ilyeneket. Azokat az easter eggeket amiket a készítő azért rejt el, hogy aki megtalálja az átérezze a megtalálás és megismerős örömét. „Én is ezen a csúszdán csúsztam le”, „én is bringáztam erre”, „az egyik kedvenc könyvem volt”, „nekem is ilyen Commodore 64-esem volt”, „én tudom, ez melyik játék”, „igen, én is irritáltan ismerem a Wake Me Up Before You Go-Go-t”, és így tovább.
Például nem olyan régen láttam a Deadpool című filmet, ami egy Marvel szuppperhős paródia, de a poénok jelentős részét csak azok értik, akiknek ismerős egy csomó filmes, meg szuperhősös sablon; amikor nevetek a poénon, miközben körülöttem senki nem látta, hogy poén volt ott. Na ez olyan. És olyan insider érzést ad, hogy igen, te érted, ez rólad is szól.
Nagyon régen volt olyan érzésem, hogy láttam egy film trailerét, és az első 5 másodperc után kiabált bennem a hang hogy „SHUT UP AND TAKE MY MONEY!”. Star Wars? Meh. A mai „szuperfilmekre” már a szemem sem rebben, nem érdekelnek jobban, mint bármilyen más nemszuperfilm. Talán a Lord of the Rings volt az utolsó, aminél ilyen érzésem volt. Nagyon fura, mert végülis csak egy kitalált történet… (Persze ezen a ponton mentálisan listáztam, hogy mennyire is vártam mondjuk a Serenity-t, a Martiant vagy mondjuk az Ender's Game-et, de azt hiszem, egyik sem ilyen erős érzés volt.)
Szóval fikció. Vagy valahogy mégsem. Amikor hallottam a könyvről azt mondták régi,
jó ismerőseim, hogy „letehetetlen”. Persze volt
ilyen
könyvem, de
azért ez erős túlzás. Na a
Ready Player One
sem letehetetlen, állapítottam meg hajnali fél ötkor, amikor az utolsó
mondatának is a végére értem, és reméltem, hogy sikerül egy hétnyi
napi 3 óra alvást behoznom a következő időben. :-)
Ez nem egy olyan könyv, amiben van pár eldugott jelenet, amihez kapcsolódni tudok.
Ez az egész könyv számomra egy bazinagy eldugott jelenetekből álló történet, és volt benne 20-30 utalás, amihez nem tudtam kapcsolódni, szemben a másik mintegy ötvenezerrel, ami viszont azokról a filmekről, zenékről, könyvekről, játékokról, számítógépekről, magatartásról és életérzésről szólt, amiben felnőttem. Én vagyok a főhős. Én vagyok a fő karakterek. A szupergonoszt pontosan ismerem, a cégét (cégeit) meg pláne. A szituáció valóságosan kitalált. Basszus, írtak rólam, rólunk egy könyvet. Kurvajó!
Retró. Retrófesztivál. A nyolcvanas évek kockáinak, konzolőrültjeinek fesztiválja. Nagyon-nagyon duuurva. K00l.
És akkor fast forward a mai napra, amikor láttam a lassan kész film trailerét. És amit látok az kábé ugyanaz, ami a fejemben van. A szereplőket azonnal tudom, kicsodák, pedig csak az arcuk, alkatuk és ruhájuk látszik, a szöveg nem is. A helyszín azonnal megvan. A szituáció amit látok tudom, a könyv melyik jelenete. Eh. És jön a következő trailer is. És a film.
És előre látom, hogy meg kell nézni moziban persze (és most igyekszem nem tirádákat írni arról, hogy rettegek moziba menni a sok idióta barom állat miatt, aki bemegy hangosan popcornt zabálni meg zacsit recsegtetni, kólát szürcsölgetni a moziba), de full HD-ban meg kell, hogy legyen, mert a felét meg kell nézni kikockázva, a háttérben a részleteket fel kell ismerni, mert nagyon gyanús, hogy egy easter eggről szóló film tele kell, hogy legyen easter eggekkel. Ha nem, Játszóhegy Pista bácsi lementheti a winchesterét (=backuphatja).
2018. március 29. Here I come.