Szerteszana²

grin agymenései

Szeretnék jelentkezni az Önök által nem meghirdetett ülésre

2012-10-05 08:22:58 írta grin
Reticulum vitæ
(Ön életrajz?)


Az első dolog, amit sikerült elérnem az osztódás volt.

A legelső emlékem az, hogy vagyok, bár még a DNS-em vége ki sem jött a riboszómámból, de ekkoriban még nem volt semmi jelentős feladatom. Kicsivel később (szerdán) osztódtam először, ami így visszatekintve vélhetően sikeresnek tekinthető. Osztódási tanulmányaimat ugyanazon méhlepényen folytattam, igen jó eredményekkel. Az első hónapokat sikeresen véve átkerültem a fejlesztéshez, ahol főként őssejtek specializálásával illetve strukturálásával foglalkoztam. Ezidőre esnek az első anyagcsere-kísérleteim és itt alapoztam meg gerontológiai tudásomat is.

Több hónapnyi gyakorlat után megszülettem, pénteken, a hetedik napon (de nem bizonyítható, hogy az Iberian Airlines gépének lezuhanása, mely 104 halálos áldozatot követelt szorosan ehhez volna kapcsolható). Ezidőtájt főként exobiológiával, alkalmazott pszichológia Ⅰ-el és filozófiával foglalkoztam, többek között tanulmányozva az élet mibenlétével kapcsolatos kérdéseket. Kezdeti tanulmányaim között szerepeltek már olyan társadalomtudományi feladatok mint a metakommunikációval való befolyásolás, de részt vehettem abban a kutatásban is ami a táplálkozás hatását vizsgálta a környezetre.

Néhány éven belül fő szakirányként az alkalmazott pszichológia mellett döntöttem, és nagy óraszámban végeztem gyakorlatokat. Fő feladatom ekkorra a játék lett, melyben komoly eredményeket értem el, főként a mozgáskoordinációs területen. Ide esett az építőipari képzésem indulása is, ahol kezdetben az épített környezet lerombolását tanulmányoztam.
A sejtbiológiai tanulmányaimat ezidőtájt a növekedés szervezettségének kérdései dominálták, párhuzamosan a társadalomtudományi és pszichológiai aspektusokkal, melyek kutatásai ezzel egyidőben is folytatódtak.

Többször leestem, elestem, illetve volt, hogy felmásztam és nem tudtam lemászni. Ezt azonban főként részmunkaidőben végeztem.

Ekkorra, vagy kicsit későbbre esik az önvédelmi sportokkal való ismerkedésem, melyben részsikereket könyvelhettem el. Büszkeségnek tekintem azt, hogy ezen időben senki érintett nem hunyt el, magamat is beleértve.

Tanulmányaim ekkoriban szerteágazóak voltak, számos részét (mint például a húsz alatti számok összeadása) azóta is aktívan használom, másokat (például a kutya végbélrendszerének bakteriális felépítése vagy Lengyelország bauxitbányászata) a gyakorlatban nem alkalmazom, de jelentősen passzív tudásként birtoklom.

Komoly, több évig tartó kutatás során sikerült egy komplett emberi test kifejlesztése, különös tekintettel a testszőrzetre valamint a genitáliákra. Bár nem tartozott szorosan a munkakörömhöz, de sikerrel lettem ivarérett, akkoriban azonban ezt nem űztem főfoglalkozásként annak előnytelen adózási és társadalmi vonatkozásai miatt.

Ezt követően alkalmazásba kerültem, ahol főként társadalomtudományi jelenségeket tanulmányoztam, részben az azonos korú személyek közötti kapcsolatokban, részben pedig az eltérő korosztályok feszültségei témájában. Itt szereztem gyakorlatot a csapatmunkában és lojalitásban, melyeket azóta is látens tudásként tartok számon.

Ezidőre tehető az atomfizikai érdeklődésem szakirányúsodása, mely témát eddig inkább csak hobbi szinten (főként biokémiai tevékenységeim támogatásaként) alkalmaztam. Kutatási témám főként az elektronok voltak, melyek szilíciummal és germániummal való kölcsönhatását vizsgáltam az információelmélettel kapcsolatban. Mellékiránynak testedzést választottam, mely során ujjaimat erősítettem billentyűzet segítségével.

Gazdasági tanulmányaim is ekkor kerültek előtérbe, szakirányom ekkor a táplálékvásárlás és annak elfogyasztása volt, és az elmúlt időben ebben igen nagy és mély gyakorlatot szereztem. Sajnos rossz eredményeim miatt nem jutottam be a gazdasági bűnözés szakra, így ezt csak hobbiként űzöm, de jelentős tudományos eredményeket értem el ennek megfigyelésével, analízisével ileltve publikálásával. Kiemelkedő eredménynek tekinthető halálom mellőzése.

Ezután egy keddet követő szombaton átjelentkeztem egy pszichoszociológiai kurzusra, melyen az érzelmi élet hatását vizsgáltam a családra és az egyedfejlődésre. A kurzust sikeresen vettem, két gyerekkel, melyek esetében kezdeti tanulámyaim során szerzett tudásomat adtam át.

A kurzussal párhuzamosan oktatóként kerültem alkalmazásba, ahol változatos korú gyermekeknek tartottam alapozó órákat és gyakorlatokat, változatos korcsoportokban: eleinte csecsemőképzésben vettem részt, de jó eredményeim folytán óvodás és iskolás korú gyermekek képzésében is részt vehettem.

Jelenleg komplex feladatokat végzek egy aránylag jó hírű, nemzetközi bolygón, mely során szinte minden tanulmányomat használhatom, emellett szabadidőmben komoly erőnléti edzést adok agysejtjeimnek korrupt, elvtelen és gazember politikusok segítségével. Folyatom pszichológiai, okatói és társadalomtudományi tanulmányaimat is, részben esti kurzusokon.

Nyelvtudásom fejlett, széles spektrumú ételeket képes vagyok vele feldolgozni, illetve több nemzetközileg is elfogadott dolgot nyalni (bár jelentős hiányosságaim vannak az újabb trendek területén, melyekhez képzettségeim vagy képességeim hiányoznak).

Csapatmunkában igen jó vagyok, leginkább egyedül. A terhelést jól bírom, és idegösszeomlással kompenzálom. Rugalmas vagyok és alkalmazkodó, főleg ha igényeimhez kell vágyaimat kialakítani. Energikus vagyok a reggeli, nap közbeni illetve esti időszakoktól eltekintve.

Nem szeretek olvasni a betűket kivéve, ezeket azonban rendszeresen. Szeretem az állatokat, nyersen is. Nyitott vagyok az extrém magas bérezésre.

Remélem, hogy megfelelek!

Szeretnék jelentkezni az Önök által nem meghirdetett ülésre

Szerteszana²

grin agymenései