Szerteszana²

Időskorú

Megyek a buszon, első ülésben olvasgatok. Ajtó nyílik. Néni az ajtó előtt, valahol 80 és 200 év között, motyog. Semmi. Hangerőt felcsavarja, és mondja a sofőrnek.
– Segítsen már a mamának mert nem bírja. Jöjjön már ki, segítsen a mamának. Én is BKV-s voltam. Nem bírom beemelni. (Amúgy alacsonypadlós busz, egy szintben a járdával, de ez mellékszál.) Jöjjön már és segítsen.

A sofőr értelmezhetetlen arckifejezéssel mocorog, én meg idegileg nem bírom a feszültséget, odamegyek, mamát behessegetem a tömegközlekedésbe és a húzós-kerekes kocsiját megpróbálom beemelni.

Majdnem ott halok meg.

Kb. 650 kiló, mama mondja is hogy „szívem óvatosan nehogy eltörjön”; jogos a félelem,  kedves asszonyom, mert majdnem tőből kitépte a kezem, de beemelem, „szívesen” a hálálkodásra, hepaj end, gondolom én, megyek vissza a könyvembe.

Gondolom én.

Amiért ezt írom, az pedig így zajlott.

– Maga egy nagyon rendes ember, hogy segít a mamának. Maga biztosan Fideszes.
Olyan szinten döbbent arccal nézek fel, hogy recseg a tér-idő–kontinuum, de a mama egy másik létsíkon él.
– Ugye, Fideszes, maga nagyon rendes fiú?
– Nem vagyok Fideszes. – mondtam a lehető legnyugodtabb hangon amit egy ilyen logikai tépedményre válaszolni lehet. Ezután jött a nap kérdése.
– Hát akkor milyen vagy te, fiam?

Milyen vagyok?! Milyen vagyok?!?

Két lábú, te szerencsétlen. Két szemű. Két kezű. Magas, vékony vagy barna hajú. Kabátos vagy sapka nélküli. Csúnya vagy borostás. Esetleg becsületes vagy ideges, szétszórt vagy épp eszement. Koncentrál, koncentrál, idős hölgy, egyszerűen fogalmazni.

– Jó ember vagyok.
– Igen lelkem, de milyen vagy akkor? Fideszes, ugye? – kérdezi, és néz rám, mint egy vagyonosodási vizsgálati osztályon dolgozó apeh közalkalmazott.
– Mondtam már: nem Fideszes, hanem jó ember. Jó. Jó? – és innentől kezdve bontottam a vonalat.

Ez az, Viktor, amit évekkel ezelőtt mondtam neked, hogy haragszom rád, mert ezt tetted az emberekkel (vagy mostanában már csak a Zemberekkel, akik a politikai oldalakban gondolkozó, végletekig egyszerűsített lények, akik gondolkodásra alkalmatlanok). Az emberek embertársaikra nem mint emberekre néznek, hanem politikai elvtársakra vagy ellenségekre. Ha olyan vagy mint ők, akkor jó ember vagy; ha nem olyan vagy mint ők, akkor gonosz ember vagy. A pozitív tulajdonságok a mi pártunk híveihez társulnak, a negatívak az ellentétes párthoz vagy pártokhoz.

Természetesen ez nem azt jelenti, kedves Viktorunk, hogy a Fidesz hívők így gondolkodnak, a többiek meg másként; ha ez lenne, akkor annyira nem lennék ideges tőle, hiszen csak a népesség 20-30%-át érintené. De ez a behülyítés, amit '98-ban csináltál ez minden oldalra beállt, és a „nagy pártok” hívei” mind így gondolkodnak: elvtársakban és ellenségekben, vagyis jó emberekben és rossz emberekben.

Sátán tudja, hogy mamának mi kattant be, hogy épp Fideszes a jó ember, de gondolom tőlük kapott először ingyen sört vagy szendvicset, vagy talán igéreteket arra, hogy örökké fog élni és kolbászból lesz a kerítése, vagy talán ellenkezőleg, ki tudja. Nem is számít, mert ez tényleg csak fej-vagy-írás kérdése, hogy melyik oldalra tagozódik be, mert tagozódnia kell.
És ha jó ember, akkor elvtárs.

És talán most összetörtem a lelkét.

De még mindig úgy gondolom, hogy jó ember vagyok, hogy nem mondtam neki, hogy „tudja, kedves hölgyem, én MSZMP tag vagyok, hithű kumunista, és ávós voltam 56-ban”, mert akkor talán ott helyben fekete lyukká változik és a világ belezuhan a nagy politikai szingularitásba.