Éééééébresztő!
Máté nehezen alszik el, pontosabban átfogalmaznám, nehezen fekszik le, sőt, a legpontosabb a „nehezen marad végre bent abban a &^%$#@! ágyban”. Ezért persze reggel nem akar felkelni. Mivel tegnap jól elkésett az óvóhelyről, ma gondoltuk ezt nem hagyjuk.
Ma reggel sem akar felébredni. Jó, Bálint már zöldhajnalban kakukkol, így hétkor a „gyere kessük meg Mátét!” felkiáltással odamentünk, és Bálint segítőkészen ráordít párszor Mátéra. Semmi. Átsétál rajta – konkrétan a fején – ... semmi.
Apa gonosz szemcsillan, átmegy az ébresztőóráért, aminek majdnem olyan hagja van, mint ami neki volt gyerekkorában, ti. aminek a hangjára kinyílik a pavlovi bicska a zsebemben. Óra beállít, bekapcsol, Máté mellé lehelyez.
Figyel.
Óra csippan párat, halkan, szolidan. Semmi.
Óra sűrít, hangosodik. Semmi.
Óra folyamatosan, k* hangosan pirintyel, pirintyel....
Máté meg sem mozdul. (Apa szája belül habzik a hangra.) Konkrétan formázza az „ennek akár ágyúval is lőhetnek a fülemüle” szobrát. Teljesen hihetetlen.
Áááá.... gyerekek...