Szerteszana²

Bálint és a csend

Valljuk be, igaza volt annak, aki azt mondta: „A gyerekeket látni kell, és nem hallani."

Bálinttal most beszélni fogunk tanulni, végülis nem indulhatunk mindjárt az integrálással. Addig azonban van a gügyögés, ami egy aranyos, beszédet imitáló ám teljesen zagyva hangképzés. Most épp ez van.

De ezzel párhuzamosan ejtsünk szót a testvérről és a hangokról. Máté szeret kiabálni, sikongatni, ordítani, és egyéb, vélhetőn genetikailag örökölt (nyilván apai ágon) állathangokat képezni.

Elkalandoztam, mert eszembe jutott, hogy amikor az ember (ecce homo én) az első gyerekén végzi a Kutatás&Fejlesztést akkor elég egyszerű dolga van, mert hatalma van afelett, hogy a gyerek mit lát, hall, és mit nem lát és mit nem hall. (Kind of.) Máté pl. nem nézett tévét sokáig, mert minek rohadjon az agysejt idejekorán, nem zabált 3 hónaposan két pofára csokit, satöbbi.

De ha van egy testvér, pláne, aki már benne van a korban, ez a jóleső hatalom szertefoszlik, és az egyéves gyerek kapja a hároméves szintű ingereket. Hacsak nem teszem valamelyiket sztázisba, nincs esély.

Vissza a hangokhoz. Bálint persze azt hallja, amit Máté ordít, sikít, gargalizál, akármi, és szépen megtanulja, hogy ez a normális. Persze a szülő küzd, de egy ordító Mátét csak emelt hangon lehet instruálni, és persze a kis töki ezt is megtanulja: hangosan köll beszélni, ha azt akarod, hogy meghalljanak. Ááááááá!

Szóval, hogy össze ne szavaljam a kerevetet Bálint tökéletes négyéves szinten (mert hogy ő is képes extrapolálni) sikít, kiabál, hörög és turbékol. Ha valami kell neki és nem kapja meg, akkor sikítva ordít és vádlón mutat. Ha vidám akkor sikongat. "Ezer hertzes 100%-os jel mindkét csatornán." (Ezt egy hangfaltesztelő lemez mondta még az átkosban.) 180dB-lel. (Ez pedig ugyanaz 2008-ban, a la Bálint).

De nem őrülök meg, még nem.