Szerteszana²

grin agymenései
Taggalés wolframalpha

Mathemooglee

2009-09-14 08:31:14 írta grin

Néhányan kérdezhettétek volna, ha olvasná bárki is, hogy minek foglalkozom ennyit (bármennyit) a Wolfram Alphával, ami egynapos hír volt az online sajtóban, mint a Google versenytársa és ultimate legyőzője, aztán az emberek rájöttek, hogy keresni nem jó, és hagyták annyiban.

Pedig kezdek rájönni, hogy nagyon kényelmes kis eszköz, csak épp el kell felejteni, amit a szerencsétlen, tudatlan, buta és fantáziátlan újságírók papoltak róla, és rá kell nézni, és annak látni, ami valójában.

A WA egy online matematikai és statisztikai segédeszköz, abból pedig egy jobb fajta. Mögötte fekszik a mathematica nevű software tudása, és igyekszik a beírt adatokat ügyesen értelmezni. Sajnos nekem, mint mérnöknek, eléggé kínos egy ilyen "emberi nyelv interface-t" használni arra, hogy le tudjam írni, hogy mit is szeretnék, de most ismét sikerült egy, és leírom, hogy tanuljatok belőle. :-)

Csöpög a kerti csap, és az, akinek a dolga lenne (aki most Allah kegyelméből nem én vagyok) nem csinálja meg. Lemértem, hogy 6 óra alatt 1.5 litert csöpög. A kérdés: mennyibe kerül ez?

Ehhez azt kell megtudni, hogy havonta hány köbméter fogy így el, mivel a vízszámla havi köbméterben van. Persze nem nehéz a kérdés, csak a lusta ember nem szeret számolni, ha nem fontos. Így beírtam WA-nak, hogyaszongya:

1.5 liters per 6 hours in a month in cubic meters

És gondolom kitaláltad, hogy megkaptam az eredményt:

0.183 m^3/mo  (cubic meters per month)
Vagyis 0.18 köbméter. Ami mellesleg WA közlése szerint 
6 L/day  (liters per day)
Szóval ennyi csöpög el. 

A vízdíj 700 Ft/m3, így ennek ára, 128 Forint. E voilá!

Wolfram Alpha és a laptop akku

2009-08-19 13:04:53 írta grin

Az első alkalom, amikor valóban hasznos célra sikerült a Wolfram Alphát használnom.

A laptop akku mérője a teljesítményt wattórában adja meg (Wh), míg az akkuk specifikációjában milliamperóra (mAh) szerepel. Hogyan hasonlítsuk össze ezeket? Az akku 12V-on megy, tehát máris jöhet a WA: www.wolframalpha.com/input/

Avagy 7200 mAh 12 V-on = 86.4 Wh!

Köszönöm.

Taggalés wolframalpha

Szerteszana²

grin agymenései