Szerteszana²

grin agymenései
Taggalés wikipédia

A Tündérvölgyi

2016-11-12 13:20 írta grin

A Tündérvölgyi

Többször nekikezdtem, majd nem tudtam folytatni, aztán megint; most talán sikerül.

A Wikipédiával kezdődött… vagy nem is, a port.hu-val. Ő csinálta. Sőt, ő volt a lelke. Nagyszerű dolog volt (azóta is az) és egyszer ennek kapcsán váltottunk pár levelet. Aztán kicsit később, évekkel utána keresett meg, hogy beszéljünk. Wikipédiáról.

Találkoztunk, pontosabban eljött. Lelkesen mondta: mennyire nagyszerű, hogy indítottam a Wikipédiát és hogy tudna abban segíteni hogy az a rengeteg adat, ami a port.hu alatt összegyűlt, segíthesse a Wikipédiát, meg főleg az olvasóit. Ami felett ő rendelkezett, mint tulajdonos és vezető annak a szerzői jogait természetesen rendezi, hiszen a WP szabad tartalmú, és csak ilyen tartalmat tud fogadni, de ez nem gond neki, aki ezt az egész hatalmas tudásbázist gyakorlatilag összerakta.

Nagy hatást tett rám. Nem csak azért, mert már a látványa is különleges volt: hatalmas ember, elképesztő hajjal és vidámsággal; és nem is azért, mert annyi energiát és tennivágyást sugárzott, amit az ember ritkán lát manapság, hanem nekem – mint aki a Wikipédia kapcsán naponta találkozik a cégekkel, akik előállítanak valamit és utána foggal-körömmel védik, nehogy valaki is hozzájusson és ÚRISTEN ÚRISTEN hasznot hajtson belőle – az volt teljesen váratlan, hogy egy ilyen tényleg kincsesbánya adatbázis tulajdonosa megkeres és felajánlja az egészet. És nem azért, mert rossz üzletember (és akik ismerték azt hiszem ebben egyetértenek), hanem mert hajlandó volt belegondolni abba, hogy ez számára minimális veszteséget okoz viszont a közösségnek adott értéke hatalmas lehet. Egy ember, aki úgy gondolkodik, hogy hogyan lehet a világ jobb, és tesz is érte. Élete állandó, visszatérő motívuma.

A nálam felejtett pulcsiját majdnem egy évig őriztem, és jó alkalom volt, hogy beszélgessünk időnként, majd később találkozzunk is, megint. Sok pici dolog, melyek mindegyike arról szólt, hogy amikor nem dolgozunk akkor mit lehet csinálni, akár a Wikipédiában, akár a tágabb informatikában hogy jobb legyen.

Aztán eltelt két év, és visszaadtam a pulcsit. De ez már megint más téma volt. Egy másik dolog, amit én is csinálok: az OpenStreetMap (OSM, „a térképek wikipédiája”). És felhívott, hogy szeret kirándulni. Persze ezt már tudtam, de megkérdezte, hogy ugye OSM-ezek, meg térképezgetek? Beszélgettünk a biciklizésről, a GPS-ekről és telefonokról, a világ állapottyáról; egyszer csak megkérdezte, hogy nincs-e kedvünk Csabdiban térképezni, felmérni? De ha esetleg „nem lenne” - tette hozzá –, akkor ő vendégül látna minket, meg igazából jönne velünk. Örömömet és egyetértésemet hallva mesélt tovább, amitől nem kevésbé lepődtem meg.

Elmesélte, hogy ott hagyta a port.hu-t (amiről hallottam) és övé most a Cartographia. Pontosabban ő csinálja is a vezetést. És szeretné, ha az OSM és a Cartographia között szorosabb lenne az együttműködés.

Szerintem jól szórakozott a döbbenetemen. A legnagyobb múltú térképészeti cég szeretne – szakmai – kapcsolatba kerülni a „térképek wikipédiájával”, a szabad tartalmú, közösségi térképpel! De… hát… hogy…?

És persze elmondta. Érthetően, tényszerűen, és a lényeg megint az volt, hogy a cég úgy működjön és szerezzen bevételt hogy eközben a széles társadalomnak tudjon olyat adni, ami ; szórjon el olyan magokat mindenfelé amik amikor kihajtanak, nem csak az embereknek, de nekik is növesztik gyümölcseiket. Térképek, amiket mindenki szabadon használhat, és kereskedelmi termékek, papír, interaktív, térképes és vegyes tartalmas dolgok, amiket az emberek, akiknek arra van szüksége, meg tudnak vásárolni, és amiknek a kinézete, szerkezete és tartalma profik keze nyomán alakul nem csak hasznosra, de szépre és a célra legmegfelelőbbre.

Mire kettőt pillantottunk már kerekezett fel a csapat, GPS-ek tömkelegével, mobiltelefonos térképekkel, fényképezőgépekkel és hatalmas vidámsággal a Somlyó halálos emelkedőire, egy hangulatos vendéglátói reggeli után. Nevetett, amikor kilógott a nyelvünk, aztán mi nevettünk, amikor sorba' durrantak a kerekek, és míg ő a mentőangyal szerepében mentett, addig mi „arra mentünk”, amerre mutatott, és meggyőződhettünk arról, hogy tényleg gyönyörű a táj, amivel meg akart minket ajándékozni, vagy nem is, inkább megosztani velünk is az örömét.

A Tündérvölgy. „Mert miért is ne adhatnánk” – magyarázta – „neveket azoknak a helyeknek, amiket szeretünk? És ez, nézzétek meg, tényleg egy tündérvölgy!” És az: Csabdi kisebb és nagyobb púpok között elterülő részei, a mindenféle utacskák és tavacskák mindenfelé. „Az én Tündérvölgyem.” – mosolyogta ránk, huncut vigyorral kísérve. És mondta, hogy majd jelentkezik, amikor mások is megismerik, hogy feltehetjük a térképre.

Jöttem hazafelé az autóval, egyedül, messziről; hallgattam a zenét, a Sky zenéit, 3-4 albumot. Lekanyarodtam a pályáról, kint a tábla: „Csabdi”. Eszembe jutott megint a Tündérvölgyi, az, hogy mennyire vigyorogva bólogattam, amikor KEE megírta, hogy a gyermekei „Óriáspumuklinak” hívták… bólogatva, de szomorúan. Bizonyosan fogok még járni a Tündérvölgyben de már nem lesz kivel találkoznom; elment, nem jön vissza többé. Szomorú, de mégis rögtön az jut eszembe: hihetetlen, mennyi mindent adott nekünk, mindenkiknek, amiről ő jut az eszembe. És azt hiszem, ha maradnék szomorú, mérges lenne rám, mert milyen hülyeség, hogy egy emberrel akarok foglalkozni amikor ott van az a rengeteg dolog, amit csinált.

Ó igen – gondoltam jó érzéssel –, a Tündérvölgy! Nem azt mondta, hogy „de jó lenne, ha a világ is tudná, hogy létezik ez a gyönyörű hely”, hanem azt, hogy „majd amikor tudják”. Nem volt kérdés, csak egy feladat a sok közül. Megtudták, és nem titokban, dugdosva, hanem úgy, hogy akárki meglássa!

Itt tartottam gondolataimban, amikor lépett a zene, és elindult a következő…

Dance of the Little Fairies - A kis tündérkék tánca.


Nagyon szeretem ez a zenét: különleges ritmusú, kedves dallamú. Nekem mindig olyan érzésem van, hogy életvidámságot sugároz…

A tündérkék. Biztosan véletlen, hogy pont így, együtt, egyszerre.

És mosolygok mindig, amikor – magam sem értem, hogyan és miért – mindig látom, hogy ő a negyedik a mobilom „favourites” listájában, a fényképével, pedig nem telefonáltunk annyit, és a mobilt sem győzködtem soha, hogy ez egy különleges ember hívószáma – volt.

És még mindig vannak dolgok, amiket elindított, és szelíden rugdosott, hogy csináljuk már, csináljam már, mert ha nem csinálom akkor soha nem lesz nagyszerű. Lassan haladok rajta, Tündérvölgyi, de igyekszem. Mindig, amikor rám nézel a telefonból, kapok egy újabb lökést hozzá.

Aztán persze nem maradt ennyiben, és megint mentünk a Tündérvölgybe, Csabdiba térképezni. Egy másik részt. De ez már azután volt, hogy az OSM közösséget éveken át vendégül látta havonta a cég nagy előadójában, ahol össze tudtunk gyűlni, előadásokat tartani, beszélni, hogy ki mit csinál a térképre és térképpel, ki a világ mely pontján… teszi jobbá a világot. Más cég azt mondta volna az amatőr, lelkes csapatra mutogatva, hogy „ő… ő… ő… a konkurrencia!”, ő pedig azt mondta, hogy gyertek, csináljuk együtt, mert ti olyat tudtok amit mi nem, mi pedig olyat, amit ti nem: együtt jobbak vagyunk!

És persze vendégül látta a térképmániásokat Csabdiban is, megint. És persze (persze!) a kis projektek, hogy az ország eldugott részeit feltérképezzük, mert csodálatos tájak vannak ebben az országban, és a kerékpárutak, hiszen a bringa volt az elsőszámú jármű az életében, bár hogy „jármű”… inkább legális élvezeti szer.

És azok a felsorolhatatlanul számtalan, apró dolgok, amitől a térkép és a térképek és az informatika és a közönséges, mindennapi világ jobbak lettek, és amit az „emberek”, aki használják sosem fogják tudni, hogy benne volt a keze és az energiája.

Ő volt Veszelovszki Zsolt, a Veszelovszki, a Portos, az Óriáspumukli, a Dude, a bringás. 54 éves volt, azt hazudják, pedig nem lehetett annyi, maximum 35, de az is csak különleges titkosszolgálati erőszak alkalmazása mellett hihető. Sok mindent kaptunk tőled, Zsolt, és felháborító, hogy ez sem elég, és többet szerettünk volna, Veled.

Köszönjük… köszönöm.

Közösségi finanszírozás

2013-12-17 14:27:39 írta grin
Biztos van, aki még nem ismeri az Átlátszót vagy az embereket, akik mögötte állnak, ülnek, gépelnek vagy a lövedékek elől igyekeznek elhajolni, pedig sok mindent letettek már az asztalra, nekünk és értünk. Azonban nem róluk akarok most beszélni, hanem a felhívásuk kapcsán jutott eszembe, hogy úgy emlékeztem, hogy ezt már leírtam, és nem kell megint elmondanom de rájöttem hogy nem, így most leírom, hogy ne kelljen legközelebb megint elmondanom. Mert ez – és pont ez a lényeg – ismétlődő, rendszeres dolog.

Az átlátszó (és a fizettem és egyéb projektjeik) nevében postoltak hogy ha valaki hasznosnak találja a projektjeiket akkor a megadott bankszámon lehet adakozni, havi egy mozijegy ára is segít az üzemeltetésben, és ennek kapcsán…

[a képernyő elfeketedik, majd kivilágosodva megjelenik a kísérő infografika, és egy nyugodt, szimpatikus hang {az enyém :-)} mesélni kezd]

…egy új üzleti, vagy helyesebben mondva túlélési modellt pedig a Wikipédia népszerűsített, ami a közösségi támogatásból való fenntartás. Sokan még most sem tudnak kiszakadni a „hagyományos” modellek megszokottságából és azt hiszik, hogy ez „kéregetés”, „koldulás”; azt hiszik, hogy az adott szervezet akkor (vagy azért) kér, mert „épp bajban van” vagy „elfogyott a pénze”.

De erről szó sincs.

Ezek a szervezetek közösségi munkát végeznek, általában függetlenül, és ezt a közösségi, független támogatásból tudják tenni. Ha úgy érzi valaki, hogy számára az adott szervezet értéket adott, akkor ezt egy megítélése szerinti összeggel tudja (rendszeresen) támogatni. A szervezetnek fenn kell tartania a törvény által előírt dolgokat (könyvelés, bankszámla), általában vannak fix költségek (helyiség, utazás, weblap) de legfőképp a készítőknek is van életük, családjuk, szeretnek teljes életet élni, nem zsíroskenyéren és szakadt ruhákban. Ez nekik hobbi és mánia, de ha azt akarjuk hogy hosszú ideig tudják csinálni akkor megélhetésnek is kell lennie, még ha kiegészítőnek is.

A támogatással (pár ezer forinttal is akár) azt jelzed, hogy amit csinálnak az jó, számodra hasznos, akarod, hogy tovább csinálják. Ha ezt folyamatosan gondolod, akkor lehetőséged van ez folyamatosan jelezni eképpen. Ha egy újság előfizetési árát rászánod már beljebb vagyunk mindannyian; ha minden olvasó rászánja, akkor megállíthatatlanok lesznek ezek a szervezetek, legyen az oknyomozás, közösségi tartalom vagy bármi más, amit lelkesedésből csinálnak az emberek.

És ettől MINDENKINEK jobb lesz (kivéve a gonoszok meg a gyevi bíró).

HALDOKLIK A WIKIPÉDIA (KÉTFEJŰ IKREKET SZÜLT A SVÉD KIRÁLYNŐ - Hír a második oldalon)

2009-11-24 13:40:14 írta grin

Én megértem, hogy nehéz az újságíró munkája. Folyon új, érdekes, tartalmas híreket találni nehéz. Határidők, mennyiségi elvárások. Nagy a nyomás a rohanás.

Nem várhatjuk el a HWSW jeles munkatársától, hogy napokat töltsön egy 288 oldalas doktori disszertáció olvasásával, és főként megértésével, vagy hogy akár órákig bogarássza, hogy a különböző számok és grafikonok mit is jelentenek.

Azt sem várhatjuk el, hogy az egész cikket önállóan írja meg, hiszen fontos a globalizáció, és ha a "Nyújork Tájmsz is megírta már" (VogaTurnovszkyval szólván) akkor miért ne lehetne az ő állításaikat is felhasználni, hiszen bizonyosan nekik nem 5 percük volt erre.

Sajnos azonban azt nem értem, hogy a találomra kiválasztott 1-2 adatot hogy sikerült a több száz különböző adatból kiemelnie, elhagyván kontextust és következtetéseket, majd hogyan sikerül az egészet úgy tálalni, mintha a cikkben szereplő, (néha helyes titulussal) megemlített személyek állították volna azokat a következtetéseket, melyet a fentebb leírt, dolgos és elfoglalt újságíró alkotott meg rövid, de vélhetően intenzív gondolkodással?

Ha újságíró lennék, akkor olyasmit kellene leírnom, hogy "Felipe Ortega disszertációjának publikálása óta harcol azokkal a sajtómunkatársakkal, akik felületesen úgy értelmezik az általa leírtakat, mintha az fatalista kijelentéseket fogalmazott volna meg a Wikipédia jövőjét illetően", legalábbis Felipe ezt mesélte.

Az Újságiró szerint a szerkesztők száma csökken, az érdeklődés eltűnik, és a Wikipédia olyan pénzügyi bajban van, hogy már az adománygyűjtésen túl kéregetnie kell. És mindezt Felipe és Jimbo Wales mondta, echte.

Tényleg nehéz ez ellen védekezni, hiszen nem szerepel benne cáfolható tény. Mi az, hogy a szerkesztők száma? A disszertációban kb 30 oldal szól arról, hogy milyen fajta szerkesztői magatartások léteznek, az újaktól a néha benézőkön át a hardcore editorokig, vannak akik regisztrálnak, de sosem szerkesztenek, mások párat, mások százat és megint mások több tízezret. Vannak, akik új cikkeket írnak és vannak, akik javítanak. Mások műszaki vagy adminisztratív munkát végeznek. Vagy a programot fejlesztik. Nem lehet rábökni hogy  "nesze, itt van, hogy N darab tavaly, M darab idén, az annyi mint mínusz negyvenkettő".

De ez mellékszál, hiszen a szerkesztők száma - azon túl, hogy dinamikus - nem tükrözi sem az, hogy miért szerkeszt valaki, sem azt, hogy hogyan és mennyit (ami egyenesen következik az előzőből).

A kéregetés meg tényleg aranyos, mutatja a gondos kutatómunkát. Hiszen a WP adományokból tartja fenn magát már, hümm, lassan egy évtizede. És minden évben bizony van több intenzív gyűjtő periódus, ami nem függ szorosan össze a Wikimedia Alapítvány anyagi helyzetével (noha nyilván nem fog gyűjtögetni, ha nem kell neki több pénz). Így az állításnak csak az eleje meg a vége nem pontos, a közepe meg a kötőszavak. Ezzel sem sok mindent lehet vitatkozni, hiszen ha egyszer tény, hogy adományokból működik, akkor abból, most az részletkérdés ugye, hogy milyen kommentárral közöljük ezt. (Mert például az gondolom nem szúrt szemet az Újságírónak, hogy nincs tele reklámokkal, mint például, na, vajon, milyen weblap jutna először eszembe egy online újságíró esetén?)

A diszertáció szerintem kiváló, és épp ezért talán több napnyi munkával lehetne belőle egy jó, pár oldalas öszefoglalót írni (van is a végén egy összefoglaló, ami szerintem 10-szerese annak, amit egy újságíró egy ültében el tud olvasni) (mondjuk ez az olvasóikra is igaz). De hogy valaki ennyire kiragadott adatokból vonjon le ennyire vad (és semmitmondó) következtetéseket, ahhoz tényleg kell a magabiztosság.

Vagy, persze, nem kizárható, hogy az újságíró már megismerkedett a Wikipédiával. Megpróbált egy szócikket írni úgy, ahogy a cikkeket is írni szokta. Röviden, felületesen, pontatlanul. Nem sok energiával, csak amennyi épp "kell".  Kevésnek bizonyult esetleg, és az orrára koppintottak? Ki tudja. Lehet, hogy egyszerűen összefutott egy szerkesztővel, akinek rossz napja volt, és valamiért elküldte a h----- f-------ra.... Vagy egyszerűen nem tudta, hogy az új közösségbe beillszkedés három legfontosabb kritériuma a türelem, a türelem és a türelem.  (Csak mert lusta vagyok még egyszer leírni, itt a link egy slide-ra, ami egy előadáshoz készült az OEF keretein belül.)

Csak az a kár, hogy mások meg átveszik. Nem vezetik át a nüanszokat (amikor az újságíró nem állítja, hogy XY azt mondta, hogy Z, hanem csak leírja amit XY mondott, majd utána írja a saját Z véleményét), és a végeredmény már tényleg a klasszukus "new yorkban mercedeseket osztogatnak" lesz.

Amúgy a Klub Rádió keresett meg kedvesen a kérdéssel, hogy most akkor ennek a fele se' igaz? Hát, sajnos, nem hogy a fele se', ...

Kiegészítés: Interjú Felipe Ortegával a világvége elméletek megalapozottságáról.

Második kieg: Összefoglaló a disszertációból.

Taggalés wikipédia

Szerteszana²

grin agymenései