Szerteszana²

grin agymenései
Taggalés térkép

Nyergesújfalu születése

2013-04-18 14:11:45 írta grin
Igazából az egész a sár miatt van, Feri mondta, hogy mesélje már el valaki a nagy rejtélyt, mert a helyi Hírmondóba kellene róla pár szó.

A kép elsötétedik, és megjelenik a felirat:

OpenStreetMap Első Magyar Mapping Party – Nyergesújfalu

A kép kivilágosodik egy napfényes, kedves kis falura, ahol virágok…
Na jó, nem drogozunk, mesélni akartam.
Az OpenStreetMap-et mindenki ismeri, de aki esetlg életét eddig egy barlangban élte volna le csótányok és feslett erkölcsű ősnők társaságában azoknak elmondom hogy ez egy térkép, pontosabban ez A Közösségi Térkép, ami világméretű, szabad tartalmú, ingyenes, teljeskörű és egyszerűen csodálatos, amennyiben a csodálatot végző térképekre koncentrál. Kicsit olyan mint a térképek Wikipédiája: mindenki szerkesztheti, javíthatja ezért félelmetes iramban fejlődik; vannak benne autó- és bicikliutak, turistautak és sípályák, villanyvezetékek, folyók és tengerek, hegyek és völgyek, éttermek és templomok és útjelző táblák, meg persze egy csomó minden egyéb. Lehet keresni, navigálni, nyomtatni vagy csak nézegetni.
Na de belemerültem a részletekbe. Szóval a magyar közösség – külföldhöz hasonlóan – összejött, és találomra feltérképezett egy addig felméretlen települést, jelen esetben Nyergesújfalut. A helyiek szeretettel várták a csapatot, kaptunk főhadiszállást, és megengedték hogy az utcán annyit sétáljunk amennyit csak akarunk!
Persze a találkozás rész volt az igazi érdekesség, de azért térképeztünk is, az eredmény itt látható.

A reggel Nyergesújfalu feldarabolásával kezdődött, melyet a helyiek csendes nemtörődömséggel vettek tudomásul („apatikus egy bolygó”). Mi keletet kaptuk, mondhatnám: vadkeletet. Mivel arrafelé kevés utca és sok távolság volt, autóval indultunk neki. Két GPS rajzolta az utat, egy laptáblaszámítógépjáték fényképezett koordinátákkal. No, jól haladtunk, mindenfélét írogattunk, de a délkeleti részbe nem bírtunk eljutni. Keresni kezdtük hát: hogyan lehetne odajutni?
Végül találtunk egy gyanús utat (Tó utca) amin végigmenve ott lett egy balos, tömör-salakos földút, teljesen járható. Elindultunk rajta, egészen egy nagyon szép dombos vidékig.
Ott végre kimászhattunk a kocsiból és hajrá fel a dombra (így keletkezett a térkép jobb alsó sarkán a dombcsúcsot jelölő háromszög), ahol odahajítva egy szép panorámt találtunk, ipari parkkal, mindenféle utakkal. Onnan láthattuk, hogy egészen közel vagyunk a kiindulási pontunkhoz (Tesco parkoló), azt egy földút köti össze a mostani pozíciónkkal. Fentről tisztán látszott.
dombocska.jpgLent el is indultunk arrafelé. Egyszer majdnem rossz felé fordultunk, de aztán korrigáltunk, és a tömör salakos út helyett egy földút felé indultunk. Egész jónak nézett ki. Kicsit földút, de lehet rajta menni autóval. Kis lejtő, hóóóóóóóóóóóó aztak....!

Na, a kis lejtő nem volt sem kicsi, sem pedig jónak nézett ki, de legfőképp sem pedig lehetrajtamenniautóval. Csúszni. A sárban, konkrétan. Na, az alján aztán kiderült, hogy előttünk az a barátságos, keményre fagyott földnek kinéző objektum az egy barátságtalan, lucskosra sározott dagovány. Néhány nemes, de annál hiábavalóbb próbálkozás után, melyben a közelben elapadhatatlan mennyiségben fellelhető növényzetet próbáltuk a gépjármű alá tuszkolni szügyig sárosan feladtuk, és betelefonáltunk az OSM Központi Vészhelyzeti Akciócsoport Vezető Diszpécserének.
sar.jpgA díszpécser épp ebédelni indult volna – velünk együtt – azonban hallva történetünket azonnal eldobott kaszát-kapát (így azt nem tudjuk meg soha, hogy minek volt nála kasza meg kapa a művház jó meleg szobájában, honnan szedte őket, hova dobta és vajon eltalált-e vele valakit), és megkereste a helyi segítőnket, hogy… segítsen.
Nem telt bele sok idő és máris megvolt az információ, hogy jön értünk egy ZZRRBBBZZZT! és segít; hamarosan indul, de mivel lassú, kicsit várni kell rá, de ne aggódjunk, illetve majszol amikor elindult.

Álldogáltunk, nézegettünk.
Azután még kicsit álldogáltunk, és még kicsit nézegettünk.
Szép az idő, így, a mező közepén.
Ezután fogtuk a GPS-t és elkezdtünk körbejárni, kis körbe kerített terület (benne láthatóan semmi az ég egy adta világon, amúgy is látványos egy tökéletes kerítés a puszta közepén, csinos kis kapuval, gondolom a föld alatt lehetett valami titkos aranytrezor, óvóhely, rakétasiló, ilyesmi), majd megtaláltuk azt az utat amerre majdnem mentünk (szép, kavicsos, keményre döngölt, nem röhögni!), de szerencsére egy EKKORA lakattal lezárt kapu volt rajta, úgyhogy nem volt teljes értékű a kétségbeesésünk.
Mivel vészesen közeledett az éhesvagyok és mivel a Tesco tőlünk nagyjából 394 méterre volt ezért tettestárs elindult vadászni, míg én vártam, illetve vártam, ezután még vártam egy kicsit mielőtt várakozni kezdtem.
Egy idő után elunva, meg amúgy is már egy óra eltelt az első „mindjárt indulunk” óta rákérdeztem a falatozó pécserek díszénél (na jó, hulljon le a pel: nincs díszpécser, nincs Kríziskezelő Központ, hanem helyi telefonszámokkal rendelkező főtérképészünket nyaggattuk folyamatosan) hogy akkor hol is van az az IZÉ ami megment?
Ezután 20 perc szünet következett, míg a dísz telefonált, majd visszaszólt, hogy na MOST indult a gép, és mivel nem olyan gyors egy kicsit várni… hmm, déjá vu.
Viszont nem is olyan lassú az, nem telt bele 10 perc és a parkolóba befordult egy gyanúsan nagy valami. És kiderült végre, hogy mi is az. Egy helyi csoda!

A neve Unimog, és a Wikipédiából (főként a részletesebb angol nyelvű leírásból) mindent megtudhatsz róla (még azt is, amit nem akartál, szokás szerint). Amúgy a mi példányunk láthatóan keményen dolgozott még pár napja is a hóban, mert a hótoló ott mosolygott az elején. Igazi klasszikus úttörő: ahol tud, segít!

A sofőr jót derült rajtunk, és nem tette fel az obligát kérdést hogy „ugyan már hogy lehettek ennyire ökrök hogy bejöttök a dagonyába”, mert akkor el kellett volna részletesen magyarázni hogy arról a dombról fentről ez teljesen jól nézett ki, de mondom, erre nem került sor, a sofőr nagyon kedves és nagyon segítőkész volt. Ha aggódtam volna hogy milyen úton próbálja a mentésünkre siető kikerülni a sarat hogy bele ne ragadjon akkor ez most elmúlt: az Unimog nemes egyszerűséggel egyenesen keresztülgázolt az egészen, ráadásul a javaslat az volt, hogy a lejtőn menjünk fel (utána, mint említettem, azonnal kezdődött a jól járhatű út), mármint ahol egyszerűen lecsúsztunk. De a bizalom ekkor már megingathatatlan volt.

Apróbb nüanszok, mint hogy vontatókötél van de rögzítője nincs akadtak, de megmentőnk találékonysága hamar átalakított egy tízes inbuszkulcsot (népies nevén imbuszkulcs) rögzítőkallantyúvá, és indult a menet. A gép indult, és simán felhúzott minket a dombon. A megoldás tökéletességére utalt az is, hogy fent egy rántástól kiesett a kulcs és így a vontatókötél automatikusan leoldott, nekünk nem maradván más hátra mint a kulcs megtalálása a sárban, ami teljesen vidáman zajlott így, szilárd burkolaton állva.
Mi megköszöntük a mentést (semmit nem fogadott el, pedig próbálkoztunk, így aztán elkértük a telefonszámát, és ha meglesz Nyerges, szerintem próbálok neki küldeni egy szép térképet), ő megköszönte a tartalmas szórakozást és elindultunk a szélrózsa minden irányába.

A nap további része biztonságban és tartalmasan telt. Eddigre a saját részünket megcsináltuk, így elindultunk ebédelni (végre!), amúgy a hely teljesen finom és igen barátságos árfekvésű tápanyaggal látott el minket (tippjeim szerint ők az Ászok vendéglő).

Ebéd után a főhadiszálláson próbáltuk összegezni, hogy ki mire jutott a saját településdarabkáival, és hogy merre tovább. A csapatok részben újrakombinálódva (főként, hogy ki akar autóval, gyalog, biciklivel vagy batmobillal menni) indultak útnak. Mi végre gyalogosra vettük a formációt, vidám célpontnak a temetőket megcélozva. Odamegyünk, a temetőt körbejárjuk a kerítés mentén, kísérve a hozzátartozók gyanakvó tekintetétől. Persze a közelben volt még kis hegy, emlékmű, erdei utak, kellemes időben nagyon jól esett a délelőtti autózás után.
Lassan kezdett már setétedni, így abba kellett hagyni a mókát mert a saját gondolatainkat sem láttuk. A főhadiszálláson még leadtuk a napi bevételt, majd a csapat együntetűen nekiállt oszlani, ki merre jött vagy ment vagy jöttment.

Közben, és tökéletes időzítéssel eleredt az eső.

Nekem még ki volt osztva hogy úgyis autóval megyek, mérjem már fel a településtábla utáni balos utcát. Na ez persze nem létezett, az illető a már bejárt, jóval máshova települt utcára szociált a. No harag, no cukor, irány vissza.

Hazafelé még élmény volt a kis faluk közötti néptelen, éjsötét, esőáztatta és fagykátyúsította utakon szlalomozni. Kísérteties volt az autó lámpájnak fényében az út, aminek felületén lassan úszó ködben haladtam, minden másodpercben várva az út melletti véres fejszével masírozó zombikat vagy adóellenőröket, de végülis semmi nem volt, egészben elértem a lakott részeket.

És persze egy üres területből született egy térkép! Boldog születésnapot, Nyergesújfalu!

Taggalés térkép

Szerteszana²

grin agymenései