Szerteszana²

grin agymenései
Taggalés iskola

A NAT-konform vallásoktatási tankönyvem készülő fejezeteiből

2013-04-11 08:37:21 írta grin
„A vallás nagyon fontos a primitív emberek kordában tartásához és azért, hogy az emberektől úgy lehessen értékeiket elvenni hogy azok ez ellen ne tiltakozzanak, sőt, ha igazán jó a vallás, akkor maguktól adják oda.”

* * *

„Fontos az, hogy a fensőbb lény nevében úgy fogalmazzunk, hogy az biztosítsa érdekcsoportjainknak a folyamatos hatalmat amellett, hogy az emberek ez ellen ne merjenek tiltakozni, mert ez valamilyen transzcendentális formában kárt okoz nekik vagy büntetést von maga után. Lényeges magunkat kivonni ezen törvények alól, ezt jó előre meg kell tervezni, mert a gondatlan vallástervezők saját magukra is érvényes korlátokat alkothatnak, ami minden értelmes ember számára elviselhetetlen lehet.”

* * *

„Nagyon fontos, hogy az elnyomási eszközt („vallás”, lásd 4. fejezet 26-29 o.) már korai gyermekkorban alkalmazzuk, mivel a személyiség ekkor fejlődik ki, és nagyon fontos az hogy az alávetettség és a szabályok maradéktalan betartása, de főként a transzcendentális rettegés áltanánossá válása a felnőtt személyiségnek már ne csak tudatos, de tudat alatti része is legyen. Az alázatosnak és irányíthatónak kinevelt emberek tökéletes hívők lesznek, akik mind a hatalmat mind pedig vagyonukat harc nélkül hajlandóak az irányítóknak (vallási vezetők, próféták és egyéb tisztségek a hierarchiában) átadni.”

* * *

„Céljaink eléréséhez mindig szükséges néhány belső körön kívüli hívő, mindenképp olyan, akinek értelmi képességei megfelelőek ahhoz, hogy ne lássa át a vallási rendszer céljait, és ezen embereket kulcspozícióba helyezve érhetjük el, hogy a vallási rendszer folyamatosan frissítse a célcsoport hitét, vagyis gyermekkorban és felnőtt korban is folyamatosan lehessen a kondicionálást frissíteni. Ha a vallási rendszer ezeket az államvezető hatalmon belül tudja üzemeltetni akkor hatékonyan fenn tudja tartani hatalmának és anyagi jólétének forrásait.”

Taggalés iskola

Szerteszana²

grin agymenései