Szerteszana²

grin agymenései
Taggalés einstand

Ellopták az ünnepemet

2012-01-19 10:44:30 írta grin
[AR, Retuers (Budapest)] A 2012. március 14-re szervezett „Ellopták az Ünnepemet” budapesti tüntetésén, melyet gyakorlatilag minden olyan szervezet támogatott, mely vagy ellenzékből politizál, vagy nincsen kapcsolata a Párttal szerény becslések szerint 300 ezer, a helyi szervezetek becslése szerint félmillió ember vett részt, mely Magyarország történelmének talán legnagyobb békés tüntetését jelentette. A tüntetés gyakorlatilag az egész várost érintette, mivel a szervezők ugyanazon helyszíneket választották, mint amit a Párt három évre előre március 15-re lefoglalt megakadályozandó azt, hogy a nemzeti ünnepen kormányellenes tüntetések szerveződjenek.

„Elrabolták a nemzet ünnepét is.” – nyilatkozta Sólyom László, aki döbbenten állt az események előtt. „Az alaptörvényi változások talán nem érintették az utca emberét, az alapjogok elvételét, a hatalmi ágak függetlenségének szétrombolását vagy az államigazgatás pártkézbe vételét talán nem éreztük meg; bizonyosan vannak, akik nem hökkennek meg a nyugdíjak államosításán, az iparágakat tönkretevő különadókon vagy a gazdaság fokozatos csődközeli állapotba taszításán de amikor a Párt már azt is megtiltja, hogy tiltakozzunk mindezek ellen, az a vég kezdete.” – mondta a volt köztársasági elnök.

„A demokrácia elleni csapásnak” aposztrofálta Göncz Árpád is, aki az újkori Magyarország legnépszerűbb köztársasági elnöke volt. Kifejtette, hogy az emberek becsületét tiporja sárba az, amikor a vezetők ilyen mértékben figyelmen kívül hagyják az emberek véleménnyilvánításának szabadságát, és az ország vezetői a saját népük száját próbálják erőszakkal befogni. A prominens politikusok mellett közismert művészek, tudósok, ismert üzletemberek is felszólaltak, kivéve azt a kört, mely szorosabb üzleti vagy rokonsági kapcsolatban áll a Párt központi vezetőségével.

A tüntetések békésen zajlottak, a rendőrség  –, bár a szükségeshez képest mintegy tizedannyi állománnyal voltak képesek felvonulni, mivel az ORFK szóvivője szerint „ilyen mértékű tiltakozásra az országos szervezet sincs felkészülve”, – jelentése szerint komolyabb atrocitás nem történt, mivel a szélsőjobboldali és radikális pártok gyűléseit is ellehetetlenítették így ők most nem ellenségként tekintettek a többi tüntetőre.

A tiltakozás országos méreteire jellemző, hogy gyakorlatilag minden megyeszékhelyen jelentős tömeg gyűlt össze, mely egyébként megnehezítette a rendőrségi erők Budapestre központosítását is.Országos becslések egymillió tüntetőről szólnak, bár a résztvevő szervezetek ennek akár kétszeresét is közölték.

„A 2012. március 15-re tervezett Fidesz gyűlések illetve a Fővárosi önkormányzatok által tervezett megmozdulások elmaradnak.” – jelentette be március 14-én délelőtt Gíró-Szász András kormányszóvivő. Indoklásul elmondta, hogy a 14-ikei, a kormány sikereit éltető tüntetések részben megmutatták, hogy az ország vezetése tökéletes összhangban van a választópolgárok akaratával, valamint sajnálatos módon mind Orbán Viktor (és a miniszterek és államtitkárok nagy része), mind pedig Schmitt Pál (valamint a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetői és szóvivője) halaszthatatlan okokból 10.-től március 20-ig külföldön tartózkodik (Orbán Viktor a venezuelai növénytermesztési konferencián vesz részt, a kormánytöbbség egy brüsszeli hitelintézeti áttekintést végez, Schmitt Pál és stábja pedig Új-Zélandon tárgyal egy új olimpiai értékelési rendszerről), ezért úgy gondolják, hogy nem tudnák a rendezvény kellő méltóságát biztosítani annak a várhatóan 2-3 millió embernek, akit támogatóként maguk mögött tudva ezen rendezvényre vártak.

Az események hatására a résztvevők között több volt Fideszes politikus is jelezte, hogy írásban jelezte a kilépési szándékát, valamint a tüntetés résztvevői között is több prominensen Fidesz támogató személy jelezte hasonló szándékát. (A kilépésekre vonatkozó kérdésünket a Fidesz sajtóiroda nem kívánta kommentálni, mivel ezek a párt belső ügyei. A közvéleménykutató intézetek szinte egyhangú véleménye szerint 15-én a Fidesz tagságának mintegy 70%-át, az országgyűlési képviselőinek pedig több, mint felét elveszítette.)

Schmitt Pál köztársasági elnök sajnálkozását fejezte ki, és biztosította a polgárokat arról, hogy nem fog akadályt gördíteni a haladás útjába, és örömét fejezte ki, hogy nem volt szükség arra, hogy Orbán Viktor kérésére a haladás érdekében és a polgári demokratikus értékek védelmében kiadja a tűzparancsot.

Taggalés einstand

Szerteszana²

grin agymenései